Eredmények

Április első napjaiban több csapatunk is pályára lépett. A BLSZ II-es felnőtt gárdánk a Goldball vendégeként ért el 1:1-es döntetlent. Jelenleg a 9. helyet foglaljuk el a tabellán.

Az U15-ös csapatunk A Szent Pál Akadémia ellen maradt alul 2:1 arányban. A mérkőzést Nagy József vezetőedző értékelte: “Ugyanúgy jártunk mint ősszel. Nem tudtuk itthon tartani a pontokat. Sajnos amíg a helyzeteket nem tudjuk gólra váltani, addig elég nehéz lesz 3 pontot szerezni. A 2.félidőben mezőnyben megint felül kerekedtünk az ellenfélen, de a végén egy rossz hazaadásból gólt kaptunk. A mai az első mérkőzés, hogy kicsit szomorú vagyok, mert a csapat többet érdemelt”.

A BLSZ IV-ben vitézkedő felnőtt együttesünk az elmúlt hétvégén ugyan nem lépett pályára, de továbbra is őrzi vezető helyét a tabellán.